Leégni Skóciában – 80 km a Skye Trail-en, a Belső-Hebridák legszebb túraútvonalán

Kezdjük az elején, mi is ez az ösvény? Cam Honan blogján találkoztam vele először (https://www.thehikinglife.com/2018/10/the-skye-trail-trip-report-backpacking-guide/), a fickó bizonyos újságírók szerint a “legtöbbet túrázott ember a Földön”, Tasmániától Bolívián át Tibetig mindenféle tájon túrázott már, jellemzően egy kb. 40 literes hátizsákban cipelve mindent, amire szüksége lehet. Röviden, egy olyan megbízható forrás, akinek a tapasztalataira, leírásaira bátran lehet támaszkodni.

Tehát az ő weboldalán jött szembe a Skóciához tartozó Skye-szigetet keresztülszelő túraútvonal. Összesen 128 km, Broadfordtól Rubha Hunish-ig tart, és végigvisz a sziget legcsodálatosabb tájain. Mi a jó Skóciában? Először is, a vadkemping teljesen legális, az ún. ‘Right to roam’ keretén belül. Aztán, nincsenek magas hegyek, ahová extra felszerelés kellene, és nincsenek olyan állatok (pl. medve), amik plusz intézkedést igényelnének. Eldöntetett tehát, irány Skócia! 

Az első reggel a skót vadonban

Nem találtam a neten magyar nyelvű beszámolót erről az útvonalról, így talán megéri részletesebben is írni a szervezésről. Az időpont 2022 nyara, annak is a legeleje. Szembejött egy nagyon olcsó repülőjegy-kombináció Budapest-Edinburgh viszonylatban, viszont ez azzal járt, hogy nem volt időnk a teljes távot teljesíteni, “csak” a legszebb 80 km-t. (Az olcsó konkrétan azt jelentette, hogy oda-vissza kettő főre, egy db feladott poggyásszal (erre a túrabotok, sátorcövekek, gázégő feje miatt volt szükség), és ülőhely-foglalással az ár 82 ezer Ft volt. Későbbi, nyári időpontokra egy irányba/fő volt sokszor közel ennyi, kis táskával!) Viszont így még csak Edinburgh-ban voltunk, és a mi túránk Sligachan “településen” kezdődött, oda tehát el kellett jutni. Miután este megérkeztünk Edinburgh-ba, átbuszoztunk Glasgow-ba, ahonnan másnap reggel indult a buszunk. Gyors bevásárlás vacsira, majd a szállás elfoglalása következett, ami az egyik legolcsóbb, legalább 8-as értékelésű (Booking.com) opció volt. Másnap reggel nagy mázlinkra egy túrafelszerelés-bolt épp nyitva volt (nem voltunk benne biztosak, hiszen természetesen Erzsébet királynő platina jubileuma volt azon a hétvégén, de a boltost idézve, “Glasgow doesn’t really care about the Queen”), így beszereztük a gázpalackot és néhány csomag leárazott liofilizált túrakaját is. 10-kor pedig indultunk is a Buchanan állomásról, hogy egy laza 6.5 órás úton zötykölődjünk keresztül a Skót-felföldön. A jegy 50 GBP/fő volt, útközben megállt többször is pihenni kicsit (bár a buszon volt wc), így aki nem szereti, hogy a feneke alatt rázkódik az ülőke, az pl. Fort Williamben beugorhat a vasútállomás mosdójába. Délután 5 előtt meg is érkeztünk, és hamar rájöttünk, a “település” praktikusan egy hotel, egy sörfőzde és az ahhoz kapcsolódó kocsma, meg néhány mezőgazdasági épület. A nagy utazás porát lemostuk a helyi Cuillin Brewery sörével, majd kicammogtunk a sörfőzde mögötti vízeséshez, amit kinéztünk már korábban sátorhelynek. Más is így döntött, így hajnalra már több sátor is állt a környékünkön. 

Sligachan, vízesés

Az első skót vadkemping, gyönyörű környezetben

A másnap reggeli napfelkelte-fotózás és kávéfőzés után összepakoltunk, hogy meginduljunk az első cél, Portree felé. Hamar rá kellett jönnünk két dologra: 1) a skót nénik bármennyire is nem úgy tűnnek, szélvész sebességgel gyalogolnak, le is hagytak minket szinte azonnal; 2) amit már Cam Honan leírásából is sejtettünk, hogy az útvonal nem egy felfestett, kitáblázott ösvény, hanem egy körülbelüli útvonal, egy koncepció, hogy nagyjából merre kell haladni. Vannak jobban és kevésbé kitaposott részek, jó időben alapvetően a navigáció nem okoz gondot. (Annál problémásabb viszont, ha megjön a tipikus skót időjárás.)

A kezdeti ösvénykeresgélés után elindultunk, megállapítottuk, hogy bár a Nap nem is süt, hanem egyenesen éget, mi naptejet nem hoztunk, mert hát Skócia… Aztán a nagy bosszankodás közepette egyszercsak meg kellett torpanjunk, olyat láttunk ugyanis, amit előtte még soha: az öbölben békésen napozgató fóka-csapatot. A fiatalabbak pancsoltak, az idősebb példányok inkább csak a felmelegedett köveken időztek. Vadon látni olyan állatokat, amiket más maximum állatkertbe zárva láthat, az egyik legjobb dolog ezekben az utakban. Erős kezdés a túrán… A nap második fele aztán elég eseménytelenül telt, délután, 22.4 km megtétele után megérkeztünk Portree-ba, ahol egy boltlátogatás után leültünk a kikötőbe eszegetni és kipróbálni egy újabb skót sört. Ezután megindultunk a település másik végén lévő kempingbe, mert bár a neten beteltnek írták, úgy voltunk vele, hogy maximum pár fontért lezuhanyzunk és nézünk egy helyet vadkempinghez. A recepciós srác pont akkor indult volna, amikor beléptünk, mondta, hogy ha csak egy sátorral vagyunk, dobjuk le valahová, majd reggel fizetünk, jó pihenést. Hát így is lehet. A kempingben egyébként a sátorhelyek gyönyörű állapotú füvön voltak, az autók nem hajthattak rá, nekik külön parkoló volt. 

Másnap még visszaszaladtunk a központba naptejért, amit a kisboltban már nem, csak a patikában lehetett kapni, kaján vigyorral az arcán meg is jegyezte az ott dolgozó hölgy, hogy nem számítottam ilyen napsütésre itt, mi? Igaza volt, tényleg nem.

A napi cél a sziget egyik legnagyobb látnivalója, az Old Man of Storr és a hegygerinc volt, ráadásul itt, Portree-nál vált ketté az ösvény: a túrázó eldöntheti, hogy a part mentén, a hatalmas kliffek tetején megy, vagy felkapaszkodik a Trotternish ridge-re, vagyis a főgerincre, és azon halad végig. Bár mi az utóbbi mellett döntöttünk, nemsokára dugába dőlt a tervünk. Egyszerűen sehol sem találtuk az utat, és abban a pillanatban, ahogy kinyitottuk volna a kaput, amit mi az útnak gondoltunk, megállt mellettünk autóval az “apartman-telep” tulajdonosa, aki annyira nem szépen közölte velünk, hogy mégse mehetünk mindenfelé szabadon, mert ez egy magánterület… Így gyors számolgatás után a tengerparti utat választottuk Torvaig felé, de az sem okozott csalódást. Több túrázóval is találkoztunk, és a látvány is lenyűgözött bennünket. Délután megérkeztünk a Storr alatti autós parkolóhoz, ahol egy kis büfészerű épületben még épp tudtunk inni egy jeges kávét zárás előtt, majd a mosdóban feltöltöttük a vízkészleteket, és immáron turisták hadával egyetemben megindultunk felfelé, az “öreg ember” felé. Jellemző, az autóból egy telefonnal a kézben fel-, majd lerohanó turisták csak az első sziklaalakzatig jöttek, attól 50 méterre már szinte senki nem volt, pedig a gerinc túloldalára érve az egyik legszebb kilátás tárult elénk az egész túra során. Egy rövid, “rendes, hegyi szakasznak” érződő kis ösvényrészlet után felkapaszkodtunk a nyeregre (kb. 470 m magasságba), ahol bár még szép idő volt, a szél elképesztően fújt. Egy hatalmas szikla nyújtott csak menedéket, ahol viszont már 2 sátor is állt. Az ott táborozó srácok viszont rendesek voltak, így mi is odafértünk harmadikként. Ezzel lezártuk a második, kb. 20 km-es napot.

Old Man of Storr

Napfelkelte a Külső-Hebridák felett

A következő nap ismét napfelkelte-nézéssel és fotózással kezdődött, majd összepakolás után kevéssel 10 után nekiláttunk a legnehezebb napnak. Reggeltől estig az volt az érzésem, hogy csak lemegyünk egy dombról azért, hogy felmehessünk a következőre. A Nap közben úgy tűzött, hogy két szintben égett le a lábam: a rövid- és hosszabb szárú zoknim magasságában, a naptej-hegyek ellenére. A lábunk alatt persze a felszín közel sem volt száraz, sőt! A ki nem jelölt útvonalon a birkaszar elkerülése érdekében sokszor az volt a benyomásom, a sziget összes lápjába belelépek, így a megállók alatt cipő és zokni levesz, láb megtöröl, és reménykedik, hogy a lábbelik valamennyit száradnak. Valamikor napközben szembejött velünk egy fiatal lány, akit mi a Wild című film után a megjelenése alapján csak Cherylnek neveztünk el. Épp küzdöttük fel magunkat egy dombra, amikor ujjongást, szurkolást (‘You can do it!’) hallottunk fentről. Cheryl nekünk szurkolt, hogy egy szusszal felérjünk. Kiderült, egyedül nyomta az egész Skye Trail-t, velünk pont ellentétes irányban, meg az is, hogy nem messze, ahol egy autóutat keresztez az ösvény, van egy snack point, ahol ő olyan finomat evett, hogy nekünk is ki kell próbálni! Hát jó, nem vagyunk semmi jónak az elrontói, el is köszöntünk, majd eszeveszett tempóban meglódultunk a cél felé: kaja! Nagy küzdelmek árán leértünk a Quiraing lábánál lévő parkolóba, hogy aztán csalódottan vegyük tudomásul: a foodtruck zárva, és még a forgalom is nagy, mert mindenki itt akar megállni, hogy 10 perc séta alatt lőjön pár menő fotót, visszaüljön a kocsiba és elhajtson. C’est la vie, gyors pihenő után becéloztuk a Flodigarry-ban lévő hostelt, ahol a net szerint lehet olcsón sátrazni és használni a fürdőt-konyhát, és konkrétan az útvonal mentén van. Meg is találtuk, és hamarosan jött is a tulaj, akinél a kis büféjében, mint kiderült, nem tudunk venni sört a vacsoránk mellé, viszont felhívja Briant a szomszédból, mennyit hozzon? Megállapodtunk fejenként kettő Tennant’s-ban, majd ahogy megmentőnk megérkezett, egyből elkezdett bennünket faggatni. Skye Trail? Mennyit jöttünk? Sátorozunk? Melyik gerincen aludtunk? Mikor indultunk? Az az érzésem volt a beszélgetés alatt, nincs olyan pontja a szigetnek, amit Brian ne ismerne. Ittlétünk első (és egyben utolsó) midge-támadása és a vacsora után hamar le is pihentünk, ez volt talán a leghűvösebb éjszakánk (kb. 5 C), de a 25 km és 1000 m szint fel, 1500 m szint le jól kiszívta az energiánkat, így nem zavart minket a hűvös.

Tipikus táj a sziget keleti felén

Quirang

Az utolsó teljes napunk következett, a cél a sziget legészakibb csücskében található bothy (egykori, főleg mezőgazdasági épületek, amelyeket a Mountain Bothies Association felújított, és ingyenesen használható menedékként a túrázók számára) volt. Megfogadtuk a webes tanácsokat, miszerint érdemes korán odaérkezni ezekhez a bothy-khoz, mert sokan terveznek ezekben aludni (érthető okokból), és a befogadóképesség korlátozott, first come-first serve alapon működik. Hiába a csupán 11:30-as indulás, 14:40 körül már meg is érkeztünk, elvégre csak 12 km volt hátra. Még üres, hurrá! Az alsó részen található dupla priccsre le is pakoltuk a cuccainkat, végre nem kell sátrat állítani, legalább másnap hajnalban nem kell annyit pakolni. Ezután kiültünk a bothy előtti padra, megfőztünk és megettünk minden maradék ételt, a tegnap estéről elrakott sörrel koccintottunk, majd jóideig csak bámultunk előre, a Külső-Hebridák vízből felsejlő puklijaira. A szél persze nemsoká beterelt minket a bothy-ba, és már onnan néztük, ahogy rengeteg ember próbálkozott, hátha üresen találja a menedéket. Bár üres helyek voltak még, az időjárás kegyes volt, így többen inkább kint vertek sátrat, vagy tovább indultak. Este 10 körül még kimentünk, megnézni az utolsó skót naplementénket, majd visszakucorodva hamar elaludtunk.

Rubha Hunish bothy

Korán volt ugyanis ébresztés másnap, a Nap kb. 4-kor kelt, nem hagyhattuk ki az utolsó itteni napfelkeltét! Elpakoltunk mindent annak megfelelően, ahogy azt majd a reptéren elvárják (sátorrészek, túrabotok a feladottba, folyadékok kis zacskóban stb.), majd “lekocogtunk” a Duntulm, Hotel Rd End “buszmegállóba”. A valóságban jelzés semmi, a kissé kitaposott útszéle jelezte, hogy reményeink szerint itt hamarosan busz fog (meg)állni. Így lett, innen Portree-ba, majd a sziget fővárosából Invernessbe buszoztunk, ahol átszálltunk a vonatra és meg se álltunk Edinburgh-ig. Kivillamosoztunk a reptérre, ahol szerencsénkre volt egy rendes árakkal operáló élelmiszerbolt, így aztán jópár szendvics, képviselőfánk és gyümölcssaláta után már nyugodtabban várakoztunk a kicsit késő gépre. A körülbelül éjjel fél kettes érkezéssel vidékiként annyit tudtunk tenni, hogy a matracokat és hálózsákokat elővéve leheveredtünk pár órára Ferihegyen, hogy az első IC-ig pihenjünk egy kicsit.

Fáradtan ugyan, de annál több, csodás élménnyel megpakolva szálltunk a hazafelé tartó vonatra, hogy aztán több, mint egy év távlatából elkészüljön ez a beszámoló.

Ez volt hát a mi Skye Trail-ünk.

Hasznos tippek, adatok; érdekességek: 

• nem kötelező oda-vissza ugyanazzal a légitársasággal repülni, ha egy desztinációt többen is repülnek, érdemes összenézni az árakat
• az ülőhely-foglalás elengedésével rengeteget lehet spórolni, pár órát el lehet üldögélni az útitársunk nélkül is
• Skóciában (egész Nagy-Britanniában) több vasúti és busztársaság van, akik különböző útvonalakat visznek, a Google Maps keresőjében ezeket is feltünteti, ha pl. rákeresünk egy Inverness-Glasgow útvonalra tömegközlekedéssel, az árakat pedig magunknak kikereshetjük
• amiket mi használtunk: Citylink, Stagecoach, Scotrail
• navigáció: a https://www.walkhighlands.co.uk/skye/skye-trail.shtml oldalról letöltött .gpx fájlokat feltöltöttem a mapy.cz alkalmazásba, offline Skócia-térképpel pedig minden gond nélkül tudtam használni
• azóta egyébként az egész útvonal felkerült a mapy-ra, így már nem kell a .gpx fájllal bajlódni külön!
• a TravelSpend alkalmazással szépen feljegyezhetjük kategorizálva a költéseinket egy-egy út során, így akár a tanulságokat is leszűrhetjük, hogy hol tudunk pénzt megfogni, vagy követhetjük a kialakult jó gyakorlatokat (az alap funkciók ingyenesek, ezzel bőven lehet megfelelően használni az appot, néhány extra szolgáltatás már előfizetéshez kötött)
• amit a repülőjegyeken megspóroltunk, azt nagyjából el is “szórtuk” a skót tömegközlekedésre: kettő főre a busz- és vonatjegyek összesen 140 ezer forintnyi fontba kerültek😬 — messze ez volt a legnagyobb kiadásunk az út során, pedig minden viszonylatban a lehető legolcsóbb jegyet vettük meg
• találkoztunk ‘trail magic’-kel, amely Észak-Amerika hosszútávú útvonalain már bevett szokás: többnyire helyiek vagy kisebb-nagyobb dobozokba kitesznek, vagy autókkal kivisznek nem romlandó élelmiszert, hideg üdítőket/söröket, müzliszeleteket (vagy épp frissen sült pizzát) stb. kevésbé lakott részekre, hogy a túrázók ott is tudjanak frissítéshez jutni, amit adomány formájában kifizethetnek — mi egy dobozzal találkoztunk, amiből fejenként 1 fontért vettünk egy-egy Fantát a Portree előtti szakaszon
• mivel volt feladottunk, ezért egy minimális mennyiségű ételt is vittünk magunkkal, zabkása, müzliszelet, tortilla-snack kolbász-sajtszósz formájában, ezzel is valamennyit spórolva, de mivel egyszerre sok étel és víz cipelése fölösleges a relatíve sűrűn lakott szigeten, ezért nem vittük túlzásba, a különbözetet legalább elsörözhettük 😃
• vizet egyszer vettünk forrásból a harmadik nap reggelén, amit Katadyn Micropur Forte tablettákkal tisztítottunk (fizikai szűrőt nem vittünk), a többi esetben településeken töltöttük újra a palackokat