DDK (majdnem)befejező

A terv: 8 nap alatt legyalogolni a visszalévő 221 km-t a Dél-dunántúli Kéktúrán, Egyházasrádóc és Palin között, sátorral

Indulás: július 28. (péntek), Egyházasrádóc, kb. 10:45

A reggeli sikeres átszállások (Pécs-Zalaegerszeg-Körmend-Egyházasrádóc) után, kifejezetten nyomasztó melegben indulhattunk meg az aznapra kitűzött cél, a Himfai-tó irányába. Egyből megkaptunk egy összegzőt abból, mi vár ránk a további szakaszokon: vagy végeláthatatlan aszfalt, vagy vadszeder-csalán–sár–szúnyog kombináció. Átmenet nincs, vagy nemigen, de legalább folyamatosan váltakozik a kettő, így nem lehet az egyikről sokat panaszkodni, mert jön is az élesváltás. Molnaszecsődön a büfénél, ahol a pecsét is van, van kijelölt sátrazóhely, közvetlenül a Rába partján. Aznap két másik túrázó jött szembe, nem sok, de legalább van mozgás.

Az esti táborhelyet (bivakszállás) 20:00 körül értük el, bőven volt még idő felapplikálni a paracordot keresztben, hogy a sátorbelsőt csak lelógatni kelljen. Érdekes módon senki nem volt egyébként, se horgászok, se túrázók, senki, pedig két jó állapotban lévő bivakszállás mellett rengeteg pad, asztal van, lapos, füves helyek sátraknak. A gátra a hódok tevékenysége miatt jelenleg tilos felmenni, de az úton lehet közlekedni. 

Egy kicsit esett este, de szerencsére semmi komoly. 32 km kész.

Retro hangulat

Himfai-tó, remek bivakhely!

Másnap (júl. 29.) reggel azért néhány nagyobb vízimadár is megjelent, de mivel a tó vízfelülete elég kicsi volt, nem volt igazán nagy jövés-menés. 8 körüli indulással már jó időben Iváncon voltunk, ahol jó hobbitok módjára a második reggeli is lecsúszott. Megint két túrázó jött szembe, mielőtt beértünk Kondorfára. Itt elég sok rossz állapotú ház van, a kocsma “kiülős része” (értsd: 2 db műanyag szék) felett viszont szerencsére meghagyták a fecskefészkeket, plusz pont! Ezután az egyik legborzalmasabb rész következett, annyira benőtte az ösvényt a vadszeder és a csalán, hogy szó szerint véres küzdelem árán lehetett csak haladni. Az egyetlen pozitívum az volt, hogy egy kis kölyök őz jelent meg előttünk az úton, kis kíváncsiskodás után persze berohant az erdőbe. Szalafőnél (ami a Zala forrására utal) már voltak emberek (turisták), nem tökegyedül kellett végiggyalogolni ezen a településen is. Itt megláttam az első Al-Nasszeres Ronaldo-mezbe öltözött kisgyereket, szép, új világ.

Az Őrségi Nemzeti Parkhoz tartozó Keserűszeri Vendégház és sátorozóhely volt a cél, amit kb. fél hatkor el is értünk, 30 km után. Két sátor már állt is, egy német férfi és egy ismeretlen nemzetiségű hölgy is itt pihent le, mindketten biciklitúráznak. Sátorállítás után zoknimosás, főzés, vacsora, majd a kiteregetett ruhák rohamtempójú beszedése jött, a villámlás és megerősödő szél jelezte, jön a vihar. Jött is, este 10 és reggel 9 között gyakorlatilag végig esett. 

Az egyik kedvenc részem, sajnos nem tartott sokáig

❤️

Vasárnap (júl. 30.) végül addig vártunk, míg el nem állt, elvégre az őriszentpéteri tourinform is csak 10-kor nyitott (itt kellett ugyanis rendezni a fizetést). Az Őriteraszon ismét második reggeli, majd beérve a település központjába pecsételés, bevásárlás, fizetés következett. Jól elsöröztük az időt az Őrség Brewery IPÁ-jával és búzasörével, volt vagy délután 1, mire kiszabadultunk az infrastruktúra örvényéből. Kifelé egy egykori vasúti töltésen haladtunk, aztán murvás erdészeti út, aszfalt, dzsindzsa, és ezek permutációja váltakozott egész nap. Este 6 körül, Magyarszombatfáról kifelé jövet gyülekeztek a koromfekete felhők. Ahogy felvettük az esőkabátokat és megtettünk 5 lépést, le is szakadt az ég. Szerencsére egy szőlőhöz tartozó kis présház teraszára épp odaértünk, így egy kb. háromnegyedórás kényszerpihenő után indulhattunk tovább Velemér felé. Az utolsó vízvételi lehetőség a térkép szerint Gödörháza volt, így feltankoltunk másnap délelőttig, megnéztük az 1790-ben épült fa haranglábat, és végül este 8 körül megérkeztünk a templomhoz, ahol a füves placcon terveztünk sátrazni. Egész nap egy túrázó se jött szembe a megtett 28 km-en.

Morcos zalai táj

A batyu

Másnap reggel (júl. 31.) 7 körül egy biciklis fickó jött, fényképezett párat, majd el is tekert. Cipő- és zokniszárítás után irány a szép erdei ösvény, nagy felüdülés volt legalább egy rövid szakaszon így gyalogolni. Persze, az erdőt hamar felváltotta a dzsindzsa, meg a munkagépek/terepjárók kerekei által hagyott nyomvályúkban összegyűlt “tórendszer”, a végére ismét megörültünk a Szentgyörgyvölgyre bevezető aszfaltnak. Itt volt másnap reggelig az utolsó bolt, ahol volt lehetőség bevásárlásra, a sok település ellenére ugyanis alig találni bármit (kocsma, bolt stb.), ami működne és nyitva is lenne. A bolt előtt ismét második reggeli, miközben két öreget hallgatva megtudtuk, egyikük szakorvosi vizsgálatára 8 hónap múlva kerülhet sor legkorábban. Ez még ugyebár csak a diagnózis lesz, már ha lesz. És ha szerencséje van, megéri, hogy kezelni is elkezdjék. 

Sok falu, és az azokat összekötő aszfalt következett (Kógyár, Felsőszenterzsébet, Alsószenterzsébet, Kerkakutas), de jutott a szép kaszálókból is. Felsőcsöde előtt korrektül ki van írva a szabadon tartott kutya (MTSz-es papírra), amiért anno az útvonal-változtatás is történt. A falu előtt nem sokal egy nyúl ugrott ki elénk az erdészeti útra, kb. 8–10 méterre lehetett. Vadnyomból rengeteg van az egész szakaszon, de vadat nem sokat látni a kis forgalom ellenére se, ezt sajnálom nagyon.

Kb. 18:30-kor megérkeztünk, egy baromira nyugis kis erdőfoltba sátoroztunk le, egy újabb 28 km-es nap végén. Túrázó ma se jött szembe.

Egy dendrotelma

Az eddigi legnyugodtabb éjszaka után a következő napra (aug. 1.) csak 21 km maradt, hiszen a cél a kustánszegi Göcsej Völgye camping volt. Délelőtt gyorsan beértünk Zalalövőre, ahol bevásároltunk, majd a játszótéren megreggeliztünk. A boltban a néni féláron adta a banánt, mert szerinte fonnyad (plot twist: csak kicsit barnább volt), nem ellenkeztünk. Egyébként mindenki nagyon kedves és segítőkész, érdeklődő, jó emlékek lesznek.

Nagyon nehezen akart szembejönni ez a Kustánszeg, a legkevesebb kilométer akart a leglassabban fogyni. Egy teljesen eseménytelennek tűnő szakaszon viszont egy rókakoma szaladt ki elénk, nem igazán zavartatta magát, jónéhány métert ő is megtett velünk (vagyis előttünk) a DDK-ból, bár füzetet nem láttam nála. Végül kb. délután 3-kor érkeztünk a kempingbe, és egy megérzésre hallgatva gyorsan fel is állítottuk a sátrat. Nagy mázli volt, hiszen rá 15 percre megérkezett az eső. Még átfutottunk a közelben lévő (100 m) kisboltba, aztán csak ültünk a többi vendéggel a fedett teraszon közösségi térben, és néztük, ahogy egyre csak ömlik az eső. A tónál lévő büféig meg se próbáltunk elmenni, így az ott megszálló vendégekkel együtt rendeltünk a harmadik faluból melegételt estére. 

A kemping két tulaja önmagában megér egy említést, mert amellett, hogy nagyon megörültek a kéktúrázó vendégeknek (utoljára két hete voltak náluk), elmesélték, hogy 4 éve a kemping bejáratából indulva tekertek el Gibraltárig (!). Na, itt azért ledobtuk az állunkat… :D Sokat viszont nem tudtunk trécselni, mert az egyre erősödő eső miatt mindenféle intézkedésre szükség volt. Mi is kipakoltuk a ruhákat és hálózsákokat a sátorból, és a fedett részre hoztuk. 

Estére úgy döntöttünk, az agyag miatt el sem szivárgó víz (kb. 40–50 mm csapadék!) és a saras dzsungelharc, valamint a meridionális völgyek keresztezésével összegyűlő komolyabb szintemelkedés nem olyan jó kombináció, és a tatár se hajt, így holnap hazabuszozunk, és egy szárazabb időben visszajövünk a maradék 85 km-re. A tulajoknak hála egy üres faházba is bemenekülhettünk (természetesen nem ingyen, még mielőtt… :D ), bár reggelre kiderült, az aliexpress-es, kínai ultrakönnyű sátor se nem ázott be, se nem nyúlt meg, csak néhány meztelencsiga találta meg magának. Hurrá!

Tehát Egyházasrádóc–Kustánszeg a Dél-dunántúli Kéktúra mentén: 5 nap alatt 136 km, egy 32 és egy 38 literes hátizsákban cipelve mindent, amire szükség lehet odakint.

Pár összegző gondolat:

• ezen a szakaszon sehol nem volt egy esőbeálló, pihenő se a Himfai-tó kivételével — ide, úgy tűnik, nem jutott az OKT után
• MTSZ-es információs táblából se láttunk egyet sem, valahogy ezek szinte mind a Mecsek és a Zselic környékén összpontosulnak a DDK-n
• a falvakban nagyon meg kell nézni a boltok nyitvatartását, mert könnyen beköszönhet egy másfél napos etap bevásárlás nélkül (nyilván lehet vinni több ételt, de sokat lehet könnyíteni a zsák tömegén, ha mindig csak az éppen szükséges mennyiség van nálunk)
• a pecsétek mindenhol rendben megvoltak
• a kutak a Közkutak app szerint megjelölve működnek (azaz, ahol működőnek írja, az is)
• a sokat említett vadszeder és csalán sokszor előbukkan, egy-egy ösvényrészlet kifejezetten nehezen járható
• az üledéktakaró ismeretében nem meglepő, de borzasztóan saras szakaszok is akadnak, igazi kis szúnyogkeltető pocsolyákkal
• ahol van jelzés, az jó állapotú, viszont jópár helyen lényegében a legfontosabb pontokon, az elágazásokban nincs egyáltalán jelzés — itt térkép, applikáció nélkül nehezebb lenne…
• mindenhol sok a gólya és fecske is szerencsére <3 
• hazafelé a Kustánszegről Becsvölgyére menő busz halad tovább Zalaegerszegre (papíron két külön járat és át kell szállni, a valóságban le se kellett szállni a buszról)

Összességében nem lesz a kedvenc szakaszom a kékről, de mindenképpen különleges, egyedi élményt nyújt annak, aki bevállalja. Nem egy agyonsztárolt Börzsöny, és nem is a Gemenc, de nagyon nyugodt, le lehet lassulni, elcsendesülni, kikapcsolni. Néhány dolgot el kell fogadni (ösvény állapota, sok aszfalt, vagy épp a boltok szűkös kínálata) annak, aki idejön, de megéri ezt a szegletét is felfedezni az országnak, jobb tanító, mint néhány tankönyv.