Dél-dunántúli Kéktúra, utolsó rész (Kustánszeg-Palin, 85 km)

Ami nyáron nem sikerült, az most ősszel igen. Ami nyáron annyira nem tetszett, most sokkal nagyobb hatást ért el. Ami az OKT-nek az április 30., az a DDK-nak most már az október 23. 

4 nap móka az őszi Zalában, sátorral, kedves emberekkel körülvéve, a Rockenbauer Pálról elnevezett Dél-dunántúli Kéktúra (számunkra) utolsó szakaszán.

Október 20. (péntek), első nap

📊Kustánszeg-Sarlós Boldogasszony-kápolna; 26 km (+ 2.5)

“Jól” indult a kaland, a csonkahegyháti átszállás során a busz konkrétan otthagyott minket a faluban, így pár km stoppolás/séta után felvett minket egy apuka és a fia, végülis csak 30 perc késéssel érkeztünk meg Kustánszegre, ahol nyáron abbahagytuk 5 nap után a túránkat. Barabásszegen pihentünk egyet a kialakított turistapihenőnél (innen is köszönjük, bárki is találta ki és valósította meg!), Kislengyel előtt láttunk egy működő olajkutat, Zalatárnokig hullámvasutaztunk a dombokon, végül a lemenő Nappal versenyt futva értünk a Rádiháza feletti dombon található kápolnáig, az első sátorhelyünkig. Vacsorafőzés már fejlámpa-fénynél, aztán bekucorodás a sátorba és a szél hallgatása. Hiába ment le korán a Nap, egészen furcsán meleg szél fújt csak, és bár éjjel egy minimális eső is esett, nagyon jó időnk volt. Aznap 0 db túrázóval találkoztunk.

Zalai olajkút

Reggeli fények a Rádiháza feletti dombról

Október 21. (szombat), második nap

📊Kápolna–Torhai-forrás; 18 km

A legrövidebbre tervezett nap következett, abszolút nem akartuk sietősre fogni az utolsó kilométereket, ráadásul előzetesen kinéztük a DDK (egyik, ha nem a) legmenőbb bivakhelyét a Torhai-forrásnál! A nomád túrázást űzőknek azt hiszem, kifejezetten nincsenek nagy igényeik, egy fedett esőbeálló legtöbbször már igazi luxus, így a kinézett táborhelyünk láttán kicsit visszakaptuk az elveszendőben lévő hitünket — ilyen gyöngyszemeket is találhatunk a hazai erdőkben. Nagyon korán (már délután fél kettő körül) megérkeztünk, berendezkedtünk, pihentünk, aztán vacsora közben már az esőt hallgattuk. Jót tett ez a félnapos erdei “wellness”. Ezen a napon sem találkoztunk túrázóval, viszont láttunk egy őzet. (A lasztonyai kilátó le van zárva, mert életveszélyes állapotban van.)

Bivakszállás a Torhai-forrásnál

Kishaver

Október 22. (vasárnap), harmadik nap

📊Torhai-forrás–Valkonya (Rockenbauer Pál turistaház); 19 km

Azt hiszem, nekem az egész DDK-n ez a nap lett a kedvencem. Végig gyönyörű, nyárutó-szerű idő, elképesztően őszies színek kísértek minket. Bázakerettyén bevásároltunk, mert csak 2.5 napi élelmet hoztunk magunkkal — a kisbolt szűk választékából azért találtunk fogunkra való dolgokat, heringkonzervtől a citromos nápolyiig. A kistolmácsi tónál a büfébe becsöngettünk, így ihattunk egy kávét és egy hideg üdítőt/sört is a pecsét mellé. Estére a turistaház udvarán terveztünk aludni, ezt előre leleveleztük a polgármesterrel. Kiderült, hogy egy 16 fős társaság száll meg a házban, akik már a délutáni érkezéskor jelezték, estefelé mindenképpen nézzünk fel hozzájuk. Az udvaron lévő színpadra állítottuk fel az esti menedéket, 3 nap után végre lefürödtünk, és megettük az utolsó(nak vélt) vacsoránkat az úton. Végül felmentünk a házhoz, ahol nagy sürgés volt: a konyhában készült a dödölle, az ebédlőben már falatozták a zalai húsgombóc levest, így hát pillanatok alatt megterítettek nekünk, leültettek, és elkezdtek kérdezni: merre túrázunk?, sátorral?, OKT megvan már?, ízlik a leves?, meséltek a csapat közös túráiról, hogy mennyi mindent megéltek már együtt, milyen sokféle a társaság, aztán újabb kérdés-kör: dödölle jöhet?, holnap akkor befejezitek?, Alföldi Kékkel mi a helyzet? 

Azt hiszem, Egy hullámhosszon a társaság neve, és innen is nagyon köszönjük nekik, hogy felejthetetlenné tették az utolsó esténket a DDK-n! Igazi zalai menüvel, jó szóval, őszinte érdeklődéssel, egyszóval mindennel, ami egy túrázónak jól eshet. Nehéz lesz ezt überelni. (Aznap egyébként összesen 6 túrázóval találkoztunk!)

Fényezett dombok

Az ajándék dödölle

Október 23. (hétfő), negyedik nap

📊Valkonya–Palin; 21 km

Az utolsó reggel elég hűvösen indult, de még mindig gyönyörű idő volt napközben. A rövidnek tűnő távra azért maradt több, mint 700 m szint fel és le is, egy utolsó hullámvasutazással búcsúzunk a dunántúli tájaktól. Obornak szélén, a napsütötte réten elköltöttük az ebédünket a maradékokból (kenyér, felvágott, krémsajt, és még egy paprika is maradt!), erőt gyűjtve az utolsó nagyobb dombokhoz. Homokkomáromig a szintemelkedés nagy részét letudtuk, így onnan szinte már futva haladtunk Palin felé. Két túrázót le is hagytunk, elmentünk egy fácántelep mellett, és többször is olyan érzésem volt, mint amikor a Tour de France utolsó szakaszán az összetett győztese pezsgőzik a csapatával, nincs már komoly verseny, maximum a sprintbefutóért hajtanak. Mi is pezsgőztünk már fejben, egy gyors utolsó pecsét után még el kellett érnünk a helyi buszt a városba, hogy aztán gyalogolhassunk a vasútállomásra, de az ottani restiben már tényleg azt éreztük: VÉGE! Gyalogoltunk 540 km-t a Dél-Dunántúlon, Írott-kőtől Szekszárdig.