A legcsöpögősebb történet egy tízdollárosról // The most sentimental story about a 10-dollar banknote

 A dátum 2019 augusztusa. Nagy a forgalom a tihanyi Stég Pizzériában, sorra cserélődnek a vendégek az asztaloknál. Betéved egy vegyes társaság, magyarok és angolul beszélő külföldiek alkotják. Jobb híján én lépek oda hozzájuk, szófogadóan sorolom a napi ajánlatot, jól hangzik, elfogadják. Később visszamegyek, köszönik a javaslatomat, nagyon jó választás volt a mexikói bélszín. Nem zavarja őket a 35 fok és a fűszerek, de jó nekik!

Ahogy szedem le az asztalt, kérdezgetnek az amerikaiak, ki vagyok, mit csinálok. Pécsi Tudományegyetem, földrajzot hallgatok, nyári munkán vagyok – mondom. S láss csodát: a magyar része a társaságnak szintén a PTE-ről jött (“mindenki pécsi akar lenni”, mint tudjuk), nagy az örömködés, milyen kicsi ez az ország! Még egy picit elcsevegünk, de aztán odébb állok, van feladat bőven.

Kis idő múltán szedelődzködnek, nagyon elégedettek mindennel, még utoljára odahívnak. Mi a borravaló-protokoll? – szól a szokatlan kérdés. Megkapjuk mindannyian, válaszolom, ha megdolgozunk érte, jár. Na jól van, fogjam ezt a kis pénzt, aztán oda ne adjam senkinek! Vigyem vissza oda, ahonnan jött, mondják, meg hogy sok szerencsét hozzá. Mosolyogva elköszönök, lepillantok a tenyerembe: egy gyűrött tízdollárost kaptam.

–––––––––––––––––––

A dátum 2024 augusztusa. Nagy a forgalom az east lansingi Michigan State University kampuszán, ahová először teszem be a lábam, mint Fulbright-ösztöndíjas. Vegyes a társaság, az 51 ezer fős hallgatósereg gyorsan cserélődik az utcákon. A buszról leszállva megpillantom a táblát, ami jelzi az egyetem területének kezdetét. A legtöbben csak elsietnek előtte, ügyet sem vetve erre a számukra teljesen hétköznapi tárgyra. Én azért megállok, csinálok egy gyors képet – teljesen kiégett, újra. Végre megvan a tűrhető minőségű fotó, hirtelen azon kapom magam, hogy mosolygok. Páran megbámulnak, de nem baj, ők nem tudják, amit én igen: a pénztárcámban lapuló tízdolláros hazatért. Megtettem, amire öt évvel ezelőtt egy vadidegen ember megkért.

––English version––

The date is August 2019. There is a lot of movement in the Stég Pizzeria in Tihany, guests take turns at the tables. There comes a mixed company, made up of Hungarians and English-speaking foreigners. As no one else is around at the moment, I walk up to them, start to list the daily offer. It sounds good, they accept it. I go back later, they are thankful for my suggestion, the Mexican tenderloin was a very good choice. They don't mind the 35 degrees and spices, good for them!

As I clear the table, the Americans ask me who I am and what I'm doing. University of Pécs, I study geography, this is my summer job - I say. And guess what: the Hungarian part of the company also came from the same university ("everyone wants to be from Pécs", as we know), we laugh together, how small this country is! We chat a little more, but then I have to go, I have plenty of work to do.

After a while, they are about to leave, satisfied with the dinner, they call for me one last time. What about tipping here, how does it work? - sounds the unusual question. We all get it, I answer, if we work for it, we deserve it. All right, take this, but don't give it to anyone! Take it back to where it came from, they say, as they wish me good luck. I say goodbye with a smile on my face and look down at my palm: I received a crumpled ten-dollar note.

–––––––––––––––––––

The date is August 2024. There is a lot of movement on the campus of Michigan State University in East Lansing, where I set foot for the first time as a Fulbright Scholar. There’s a huge variety of people, 51,000 students change quickly on the streets. Getting off the bus, I see the sign indicating the beginning of the university area. Most people just rush past it, paying no attention to this completely ordinary subject for them. I stop anyway, ‘I’ll try to take a quick picture’ - completely burned out, try again. I finally have a tolerable quality photo, I suddenly find myself smiling. Some people stare at me a bit but that's okay, they don't know what I do: the ten dollar note in my wallet has returned home. I did what a total stranger asked me to do five years ago.