Alföldi Kéktúra Besenyő Pista bácsi módra

 “Noooormális?!”

A leggyakrabban elhangzó mondat azután, ha valaki megtudja, az Alföldön túrázok nyáron (vagy úgy általában véve, bármikor).

Az Országos, és a Dél-dunántúli Kéktúra befejezésével adja magát a következő lépcsőfok: tovább gyűjteni a kilométereket az Alföld kék jelzésén; ez is volt a cél július végén. Sok esetben azt érzem, az AK-ra sokan a Kék Kör mostohájaként tekintenek, amolyan “kössük össze a két végpontot” jeligével. Bár néhol tényleg érezhető az erőltetett menet, hatalmas kár lenne kihagyni a végtelen rónaságot, ahol a legnagyobb a mentális megpróbáltatás, a leggyérebb az infrastruktúra, ami messze a legtöbb logisztikát igényli, és ahol a legkönnyebben találkozhatunk vadakkal. Embert próbáló, de azt meg is jutalmazó kaland.

Kunhalom

Többen vallják, hogy az egész Alföld egy nagy kempingplacc, így az eddigi legkevesebb előzetes tervezéssel, sátorral és hálózsákokkal felszerelkezve vágtunk neki a ki-tudja-hány-napos túrának. Tavaly nyár elején Mindszenten fejeződött be az aktuális AK-kaland, így ezúttal reggeli indulást követően onnan is folytattuk a gyaloglást. 

1. nap: Mindszent–Nagymágocs, horgásztó ⛺️ (33.5 km)

Az első nap Mindszentet elhagyva a legnagyobb érdekességet a kunhalmok adták. A kunhalmok azok az Alföld síkjából kiemelkedő “puklik”, amiket az ember hordott össze, különböző célokból (temetkezés, őrszolgálat stb.), és egyébként ex lege védettséget élveznek. Ezeket elhagyva nagy változatosság a nap végéig nem volt, jórészt szántóföldek között cikázott az út. Estére Nagymágocs volt a cél, ahol a Károlyi-család kastélya is található. Mi szerényebb helyen terveztük eltölteni az éjszakát, így a horgásztó partjára esett a választás. A nap során összesen 20 nyulat és négy őzet láttunk, és nulla darab túrázóval találkoztunk.

Tóparti táborhely

2. nap: Nagymágocs, horgásztó–Gádoros, vasútállomás (20 km)

A többhónapos kihagyásnak és a tévesen leolvasott számoknak köszönhetően a második nap egyből csak félre sikeredett, ugyanis a 20 km-t már délre elértük, és ezzel meg is voltunk a napi adaggal. Gádorosra érve több csalódás is ért minket, így a helyi kocsma egyetlen aznapi fizető vendégeiként erőt gyűjtve visszaballagtunk a vasútállomásra, ahonnan a rögtönzött tervezést követően Orosháza–Gyopárosfürdő célállomásra zötykölődtünk. (Lábjegyzet: a helyi sínek gyakorlatilag komolyabb hullámokat tartalmaznak, mint az olimpia szörf-számainak helyszínt adó Tahiti…) Délután már a gyopárosi kempingjegyhez járó fürdőbelépőt használtuk ki, ugyanis a kevés tervezés ellenére fürdőruhát legalább vittünk magunkkal. Második nap is rengeteg vaddal, és 0 túrázóval találkozunk.

3. nap: üresjárat ⛺️

4. nap: Gádoros, vasútállomás–Szarvas (32.5 km)

Ismét belehúztunk, reggel 7 után már a vonaton robogtunk Gádorosra. Ezen a napon már komolyabb vizet is láttunk, a K1-es öntöző után a Dögös-Kákafoki-csatorna partján “kanyargott” a kék, és az Aranyhal hogászbolt és kocsma (értsd: palackozott italok boltja) közelében értük el a Holt-Köröst. Említett egység egyébként elmondások alapján már több túrázónak bizonyult életmentőként, de már a mi vesénk is porzott, mire odaértünk. Hiába, a közel 20 km-es víznyerőhely nélküli szakasz még teli palackokkal feltankolva sem egyszerű ilyen időben. Ezután gond nélkül érkeztünk meg Szarvas belvárosába, ahol a Bolza-kastélyt elhagyva a szabadstrandot céloztuk meg. Hamar rájöttünk, itt a korábbi beszámolókban említett sátrazásra esélyünk se lesz, szállásfoglalás lett tehát a vége, hatalmas szerencsénkre volt még elérhető. Mondanom se kell, túrázó ma sem jött szembe…

A víz hatalma

5. nap: Szarvas–Mezőtúr (26 km)

Reggel az első pékségben feltankolva indultunk tovább, hogy a Holt-Köröst magunk mögött hagyva ismét “könnyítsünk”: a Hármas-Körösön ugyanis komppal keltünk át, a hivatalos teljesítésnek megfelelően. Sokan nem tolongtunk a parton indulásra várva, és nem elég, hogy pénzt se fogadott el tőlünk a személyzet, még pogácsával is megkínáltak minket. ❤️ Fene a jó dolgunkat… Nem sokkal a komp után a 2006-os árvíz és az az elleni védekezés emlékére állított kőtömbbel találkoztunk. Fontos megjegyezni, Magyarországon a földrajzi adottságok miatt kiemelt téma (kéne, hogy legyen) az árvízvédelem, mégis sok esetben csak “tűzoltás”-jelleggel fordítanak rá erőforrásokat (anyagi, szellemi stb.). A peresi gátőrháznál értük el a Hortobágy-Berettyó partját, ahonnan gyakorlatilag nyílegyenesen vezetett az út Mezőtúrra. A vasútállomáson zártuk a több, mint 100 kilométeresre sikerült etapot, ahol legnagyobb bánatomra nem az Esti Kornél-zenekar dalai szóltak a szokásos MÁV-szignál helyett. Ki nem aknázott lehetőség…

5 nap, 112 km, nulla túrázó, rengeteg naptej, egy vadkemping, egy kemping, egy szálláshely, és a csodálatos, embert próbáló Alföld. Until next time!🫡