Cape Wrath Trail V. – ötödik nap, sérülés

Reggel bár időben keltünk, és kardamomos csigánk is volt tegnapról a zabkása helyett, a midge-ek közbenjárására csak kicsivel kilenc előtt tudtunk elindulni. Elköszöntünk Cam-től és a csapattól, akik napközben a komppal visszamennek Mallaig-be, így nem folytatják a túrát velünk. Jó minőségű úton indultunk meg a nap csúcspontja, a 448 méter magas Barrisdale-hágó felé. Az elmúlt napok trendjéhez képest nagyon sokan jöttek szembe a patakátkelésekkel tarkított ösvényen, és mi is egész jó tempót mentünk. Abban egyeztünk meg, a hágó túloldalán lévő kis tanyaszerű településen, Barrisdale-ben fogunk megállni egy kicsit, addig tűző napsütésben és lágyan lengedező szélben haladtunk. A bothy-hoz, és az előtte kialakított kempinghez érve az árnyékban még a midge-ek is támadtak, így jobb híján a napon pihentünk és szárítottuk az öbölmenti éjszakán bepárásodó sátrunkat. Egyébként visszagondolva örültünk, hogy a rövidebb, de sokkal nehezebben járható variáns helyett ezt választottuk, napok óta végre először éreztük azt, hogy haladni is tudunk. 

Inverie felé visszanézve a hágóról

Barrisdale-öböl és a néhány épület

Valahonnan onnan jött volna a másik útvonal, a Harvey Maps térképe szerint nagyon nehezen járható a nagy része

A tanya határa, a kijelölt sátorhelyekre igyekeznek terelni a túrázókat az itt fészkelő madarak védelmében

Bent angol vécé és többágyas szobák várják a megfáradt túrázókat, a fizetés becsületkasszás alapon megy

A pihenő után megindulva még jött szembe néhány túrázó, a “falu” határát elhagyva viszont kísértetiesen kiürült az ösvény. Ugyanakkor, ha ránézünk a térképre, az látszik, hogy ide elég limitált irányból lehet eljutni (Inverie felől gyalog, vagy Kinloch Hourn felől, ahová egy 35 km-es út vezet a legközelebbi településről), így kicsit furcsa volt, hogy épp Barrisdale-nél fogytak el az emberek. Útközben végig a Hourn-öböl mentén haladtunk, egy-két hajó/kajak volt csak a társaságunk a vízről. Nagyjából egy órányira a kinézett sátorhelytől, megörülve annak, hogy az utolsó emelkedőt is legyűrtük aznapra, egy rossz lépés következtében meghúztam a combizmomat, megpróbáltam ugyanis megtartani magam megcsúszáskor. Így az utolsó 4 kilométer már kifejezetten kellemetlen volt, pedig a látvány elég szépre sikeredett. Kinloch Hourn-ben a térkép szerint a folyó partján van kijelölt sátorhely, így oda is vackoltuk be magunkat. Persze a midge-ek nagyon gyorsan megtaláltak minket, ilyenkor is jól jött, hogy alapvetően egy túrabotos sátorhoz képest elég nagy belső térrel rendelkezik a sátrunk. A bátrabbak (nem én!) még a patakban mosdást is megejtették, én inkább a lábamat pihentettem a matracon. 

Ezek a vizes élőhelyek fontosak bizonyos madarak fészkelési szokásai miatt is

Metamorf kőzetkibukkanás, gyönyörűen látszanak az össze-vissza gyűrt rétegek (valószínűleg prekambriumi korú, az egykori óceáni aljzatból származhat)

Itt aztán nem kell a szomszédok miatt aggódni...

Az utolsó nagyobb dombok egyike, ezután nem sokkal jött a húzódás

Kis közérdekű közlemény, hogy bár mindenféle térképen úgy szerepelt, hogy nyitva van az egyetlen B&B és tea room, mi senkit és semmit nem találtunk ott, így a szokásos instant ételeinkkel oldottuk meg az étkezést. Megéri viszont előre tájékozódni, hátha másnak szerencséje lesz!

📊26 km, 9 h, kb. 700 m 🔺, 700 m 🔻

⛺️Kinloch Hourn, folyóparti füves placc

Itt már a mosolygás se nagyon ment, a látszólag könnyen járható ösvényen minden lépés nehézségeket okozott

Midge-keltető otthonunk az éjszakára, háttérben a csodálatos nevű Allt Coire Sgoir adail-folyó